A büntető törvénykönyv módosítása
Javaslatot nyújtott be a családon belüli erőszak megoldására az LMP két politikusa
Benyújtotta a családon belüli erőszak megoldására tett javaslatát a parlamentben független képviselőként tevékenykedő LMP-s Schiffer András és Ertsey Katalin hétfőn.
2013.02.18 15:43MTIErtsey Katalin elmondta: a büntető törvénykönyv módosításával lehetővé tennék a fizikai vagy lelki szenvedést okozó ismétlődő erőszakos elszigetelő magatartás, a gazdasági függésben tartás, illetve a kiszolgáltatott helyzettel való visszaélés büntetését.
Kitért arra, hogy bár az Alkotmánybíróság tavaly december 17-én megsemmisítette a családvédelmi törvény egyes, az öröklési szabályokkal, valamint a család fogalmával összefüggő rendelkezéseit, a "szűkített családdefiníció" a KDNP kezdeményezésére még aznap bekerült a Polgári törvénykönyvről (Ptk.) szóló javaslatba, amit azóta el is fogadott a parlament. Az LMP nem tudja elfogadni, hogy a Ptk. után most még az alaptörvényben is rögzíteni akarják azt az "önkényes családértelmezést", amelyik szembe megy a magyar valósággal - közölte, utalva arra a kormánypárti előterjesztésre, amelyik az alaptörvényben rögzítené, hogy a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.
Kapcsolódó írások:
- LMP: a kormány nyújtsa be a családon belüli erőszakra vonatkozó javaslatot!
- LMP: be kell emelni a Btk.-ba a családon belüli erőszak tényállását
- Családon belüli erőszak - az LMP hatékonyabb fellépést sürget
- Kúria-elnök: azonnali jogvédelem kell családon belüli erőszak esetén
- Háromból egy családot érint a családon belüli erőszak
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


