"Külföldről is érkeznek támadások"
Fidesz: elképzelhetetlen a nyugdíjak megadóztatása
Elképzelhetetlennek tartja a Fidesz, hogy Magyarországon megadóztassák a nyugdíjakat.
2013.02.17 11:45MTISelmeczi Gabriella, a kormánypárt szóvivője arról is beszélt, hogy az idén infláció feletti nyugdíjemelés várható. A szóvivő a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) pénteken megjelent, A növekedés jegyében című kiadványában foglaltakra reagálva tette egyértelművé, hogy nem lesz nyugdíjadó.
Az OECD szerint a nyugdíjjellegű juttatások megadóztatása, a nyugdíjkorhatárnak a várható élettartamhoz indexálása, valamint a nők és a speciális munkát végzők korai nyugdíjba vonulását lehetővé tevő utak lezárása növelné Magyarországon a foglalkoztatottak számát és arányát.
Selmeczi Gabriella ezt úgy értékelte, hogy immár nemcsak "a Gyurcsány-Bajnai-csapattól" kell félteni a nyugdíjakat, hanem külföldről is veszélyes támadások érkeznek.
A Fidesz ezért arra kéri a kormányt: ne engedjen, hagyja figyelmen kívül az ilyen típusú nyomásgyakorlást, és védje meg a magyar nyugdíjasokat a nyugdíjadótól - mondta a párt szóvivője, hozzátéve, hogy aki ilyen teher bevezetését javasolja, az százezreket sodorna veszélybe. Mint fogalmazott, míg a szocialisták cserbenhagyták a nyugdíjasokat, addig a Fidesz betartotta az időseknek tett vállalásait.
Utóbbiak közé sorolta a nyugdíjak megvédését, emelését, vásárlóértékük megőrzését, hangsúlyozva egyúttal, hogy az idén várhatóan infláció feletti nyugdíjemelést tudnak végrehajtani, "tehát egy extra összeget kapnak majd a nyugdíjasok". Selmeczi Gabriella emlékeztetett továbbá a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásának lehetőségére, amellyel eddig mintegy százezren éltek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06