Országgyűlés
Hivatalosan is megszűnt az LMP parlamenti frakciója
Kövér László házelnök csütörtökön hivatalból megállapította a Lehet Más a Politika (LMP) parlamenti frakciójának megszűnését.
2013.02.14 17:21MTISzilágyi Zoltán, az Országgyűlés sajtófőnöke közleményében felidézte, hogy a házelnökhöz hétfő kora délután érkezett az a levél, amelyben nyolc képviselő bejelentette kilépését az LMP képviselőcsoportjából.
Ezt követően Schiffer András frakcióvezetőnek három napon belül kellett volna bejelentenie a képviselőcsoport megszűnését, mivel annak létszáma a minimálisan előírt 12 alá csökkent. A frakcióvezető azonban ezt nem tette meg időben, így a házelnök a határozati házszabály rendelkezéseinek megfelelően hivatalból megállapította az LMP parlamenti frakciójának február 11-i hatállyal való megszűnését.
A korábbi frakciótagok által betöltött bizottsági helyeket és parlamenti tisztségeket újra elosztják, mégpedig úgy, hogy minden függetlenné vált képviselőt megillet egy bizottsági hely - tudatta a sajtófőnök. Hozzátette, a bizottsági helyek és parlamenti tisztségek betöltésére - az érintettekkel való konzultáció után - az Országgyűlés elnöke tesz javaslatot.
Az LMP tavaly novemberi kongresszusa olyan határozatot fogadott el, amely kizárta a Lehet Más a Politika csatlakozását az Együtt 2014 választói mozgalomhoz, de felhatalmazást adott arra, hogy a párt képviselői megkezdjék a tárgyalást az együttműködés más formáiról. A határozat elfogadása után lemondott posztjáról Jávor Benedek parlamenti frakcióvezető, valamint két helyettese, Karácsony Gergely és Szabó Tímea, majd öt parlamenti és három fővárosi képviselőtársukkal együtt megalapították a Párbeszéd Magyarországért Platformot.
Az LMP idei, január végi kongresszusa nem változtatott a korábban elfogadott stratégián. Ezt követően a platform tagjai sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kilépnek az LMP-ből, és új pártot alapítanak. A Lehet Más a Politikából kivált nyolc parlamenti képviselő nem adta vissza a mandátumát, de kilépett a frakcióból, amelynek létszáma így a működéshez szükséges 12 fő alá csökkent.
Az LMP csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy a párt megszűnő frakciója helyett országgyűlési képviselői csoportot hoztak létre, amelyet Schiffer András vezet. A határozati házszabály szerint a képviselők – a képviselői tevékenységgel összefüggő célra - csoportokat hozhatnak létre, amelyek nem minősülnek frakciónak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:23 Nobel-békedíjra jelölik Donald Trumpot
- 6:09 20 éven át éheztette és fogva tartotta nevelőanyja - felgyújtotta a házat, hogy kiszabaduljon a fiatal
- 22:55 Házkutatásokat tartottak Belgiumban és Portugáliában egy, az EP-t érintő újabb korrupciós ügyben
- 20:53 Bombariadó miatt nem közlekednek a vonatok Szerbiában
- 18:48 Hamis állásajánlatok és modern kori rabszolgaság
- 16:33 Futótűzként terjed, ahogy katonák ünnepelnek a hindu Holi, vagyis a színek fesztiválján - videó
- 14:13 Lángoló motorral szállt le egy American Airlines gép - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06