GDP-adat
Oszkó Péter: a kormány elvonta a növekedés forrásait
Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint az Orbán-kormány a 2010 óta folytatott gazdaságpolitikájával elvonta a növekedés forrásait, ennek következménye a gazdasági visszaesés, amely várhatóan idén is folytatódni fog.
2013.02.14 13:40MTIA Haza és Haladás Egyesület elnökségi tagja, aki a Bajnai-kormány pénzügyminisztere volt, arra reagált az MTI-nek, hogy a Központi Statisztikai Hivatal gyorsbecslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2012 negyedik negyedévében 2,7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A gazdaság teljesítménye 2012-ben 1,7 százalékkal volt kisebb, mint az előző évben.
Oszkó Péter azt mondta: a kormány 2010 óta úgy szerez pénzt saját politikai céljaira, hogy elvonja a növekedés - a banki hitelezés és a beruházások - forrásait, a lakossági megtakarításokat.
Ebből következően nem történhet más, mint hogy eltűnnek a növekedési tartalékok, a gazdaság megfullad - jelentette ki.
A korábbi szocialista kormány pénzügyminisztere szerint a jövedelemcsökkenés és a forráshiány bizalomvesztéssel jár együtt, a vállalkozások borúlátók, nincsenek új beruházások és az ipari termelés is kedvezőtlenül alakul.
Oszkó Péter arra számít, hogy a GDP idén is csökkeni fog, ha kisebb mértékben is, mint az elmúlt évi 1,7 százalékos visszaesés.
Ugyanakkor véleménye szerint egy 2014-es kormányváltás és gazdaságpolitikai fordulat után a durva hibák korrigálásával szerény növekedés kezdődhet.
A strukturális károk helyrehozásához, a gazdaság gyorsuló, felzárkózást segítő pályára állításához viszont több évre lesz szükség - mondta Oszkó Péter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


