A párt szerint megbízásra
Kiégett a Jobbik dunaújvárosi irodája
Kiégett vasárnap a Jobbik dunaújvárosi irodája, amelybe be is törtek.
2013.02.11 14:02MTIA rendőrség elfogta a feltételezett elkövetőt, aki az ellenzéki párt szerint megbízásra dolgozhatott. Szabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a bejelentés vasárnap 23 órakor érkezett. Egy 20 négyzetméteres tetőtéri iroda égett, a tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a tűz nem terjedt át a szomszédos helyiségekbe, de a kigyulladt iroda teljesen kiégett.
A tűz keletkezésének megállapítására tűzvizsgálati eljárást indítottak. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a bejelentést követően perceken belül a helyszínre értek a járőrök. Megállapították, hogy a szolgáltatóház egyik irodájában keletkezett a tűz, ahová be is törtek. A környéken igazoltattak egy 39 éves hajléktalan férfit, akinek a ruházatából a bűncselekményből származó tárgyakat foglaltak le.
Gyanúsítottként hallgatták ki betöréses lopás bűntette miatt, majd bűnügyi őrizetbe vételét kezdeményezték. A Jobbik közleménye szerint a tűzben gyakorlatilag minden megsemmisült irodájukban. Az ellenzéki párt meglepőnek tartja, hogy a férfi hajléktalannak vallotta magát, ám a környéken senki nem ismeri, nála pedig irodaszerek mellett a párt számítógépének merevlemezét találták meg.
"Emiatt élünk a gyanúperrel, hogy az elkövető megbízásra végezte tettét" - fogalmaztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


