"Folytatni kell a munkát"
Orbán: az EU-csúcson elért pénzért még Magyarországon is meg kell dolgozni
Az Európai Unió következő keretköltségvetésében Magyarországnak megállapított támogatásért itthon még meg kell dolgozni.
2013.02.09 18:49MTIA nyilatkozatból a Duna Híradója szombat este már ismertetett egy részletet. A hírműsorban elhangzott: a kormányfő közvetlenül azután, hogy hazaérkezett az EU 2014 és 2020 közötti keretköltségvetésének elfogadásával záruló brüsszeli csúcstalálkozóról, a Magyar Rádióba ment, és nyilatkozott a Vasárnapi Újságnak.
"Az a pénz, ami Magyarországra jön, az egy lehetőség. Tehát ez az a pénzügyi keret, amit Magyarország elérhet, ha jól dolgozunk" - fogalmazott Orbán Viktor.
Szavai szerint a dolog úgy fest, hogy ezért a pénzért még itthon meg kell dolgozni, azaz olyan programokat kell készíteni, olyan mezőgazdaságot kell felépíteni, és olyan fejlesztési irányokat kell szabni, amelyek lehetővé teszik, hogy ezek a források meg is érkezzenek Magyarországra.
Vagyis "nem hátra kell dőlni, hanem folytatni kell a munkát" - összegezte a kormányfő.
Orbán Viktor a csúcstalálkozót követő pénteki brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte: Magyarország egy főre jutó európai uniós nettó támogatása annak ellenére nő, hogy az EU költségvetésének összege csökken.
Kapcsolódó írások:
- Rogán: több uniós pénz áll majd Magyarország rendelkezésére, mint korábban
- Az EU-csúcsról és nemzetközi tárgyalásairól is beszámol Orbán a parlamentben
- Orbán: az EU-büdzsé csökkenése ellenére nő a magyar támogatás
- Orbán: a csúcson elismerték a magyar emberek erőfeszítéseit
- Orbán: az uniós források felhasználását irányító hatóságok a minisztériumokhoz kerülnek
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


