Párbeszéd Magyarországért
Az LMP tudomásul veszi a kilépők távozását
Az LMP tudomásul veszi, hogy a nyolc, a pártot elhagyó képviselő kilép a parlamenti csoportból, és ezzel megszüntetik az LMP frakcióját, miután a demokratikus kongresszusi vitában kétszer is jelentősen kisebbségbe kerültek.
2013.02.08 17:25MTICsiba Katalin és Heltai László szóvivők az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményben azt írták: az elmúlt napok alapján ez a lépés várható volt, hiszen a "szakadár képviselők" nem tudtak elmozdulni arról a merev álláspontról, hogy mind a nyolcan megőrzik a mandátumukat, és egy átnevezett frakcióban valósítják meg elképzeléseiket.
Az LMP a tárgyalások teljes ideje alatt nyitott és kezdeményező volt az egyeztetések folytatására - rögzítették. A Párbeszéd Magyarországért (PM) tagjai hivatalosan hétfőn jelentik be Kövér László házelnöknek, hogy kiléptek az LMP parlamenti frakciójából - nyilatkozta Jávor Benedek, a PM egyik alapítója pénteken az MTI-nek.
A politikus pénteken közleményben jelentette be, hogy a Párbeszéd Magyarországért nyolc képviselője - Jávor Benedek, Szabó Tímea, Karácsony Gergely, Szabó Rebeka, Dorosz Dávid, Scheiring Gábor, Szilágyi Péter és Szilágyi László - kilép az LMP parlamenti frakciójából.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


