Dániában leépít
Magyarországon erősít a Lego
A Lego-csoport 380 munkahelyet megszüntet a dániai Billundban lévő központi gyárában, és a feldolgozást, valamint a csomagolást meglévő külföldi termelő üzemeiben, köztük Magyarországon erősíti.
2013.02.05 18:19MTIA cég keddi közlése szerint az átállást a következő két és fél évben tervezik lebonyolítani.
A cél az, hogy a termelést közelebb vigyék a felvevő piacokhoz, így a magyarországi és csehországi üzem Európára, a mexikói az észak-amerikai piacra fog összpontosítani.
Magyarországon Nyíregyházán van a dán cégnek gyára, amely egyike azon öt helyszínnek a világon, ahol a Legót gyártják. Két gyáruk van Dániában, egy-egy Csehországban és Mexikóban.
A száz legjelentősebb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei társas vállalkozás közül a foglalkoztatást tekintve a Lego Manufacturing Kft. 1160 fővel a harmadik helyen állt 2011-ben.
A 125 millió eurós beruházással épülő 80 ezer négyzetméteres gyárkomplexum várhatóan 2014-re készül el. Az ipari komplexumban műanyag fröccsöntő üzem, illetve dekorációs, feldolgozó, elő- és végleges csomagoló részleg, 18 ezer négyzetméteres raktár, továbbá kiszolgáló létesítmények is épülnek a tavaly ismertetett tervek szerint.
Az 1932 óta a Kirk Kristiansen család tulajdonában lévő vállalkozás a 2000 évek elején veszteséget veszteségre halmozott, de később talpra állt főként annak köszönhetően, hogy erősítették a hagyományos építőkockák, illetve a klasszikus tematikus termékcsaládok gyártását. A cég árbevétele és nyeresége folyamatosan növekszik 2007 óta.
Billundban jelenleg 3500-an dolgoznak, a cég világszerte 11 ezer embert foglalkoztat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


