Nem jogerősen
Zugírászat miatt megrovásban részesült Horváth Zsolt képviselő
Zugírászat miatt nem jogerősen megrovásban részesítette a Veszprémi Járásbíróság Horváth Zsolt fideszes országgyűlési képviselőt kedden.
2013.02.05 13:03MTIA vádirat szerint Horváth Zsoltot azért gyanúsítják egyrendbeli zugírászattal, mert egy bt. kültagjaként olyan tevékenységet végzett, amelyre csak ügyvéd vagy jogtanácsos lett volna jogosult.
A vád szerint a Veszprém megyei képviselő a Trend és Turizmus Szolgáltató Betéti Társaság kültagjaként, a társaság képviseletében mint megbízott a 2005. szeptember 1. és 2005. december 31. közötti időszakra megbízási szerződést kötött a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulásával.
Horváth Zsolt a szerződésben a társulás területfejlesztési feladatainak elvégzése során pályázatok készítését, illetve a közbeszerzési eljárásokon való részvétel eseteiben a jogi tanácsadási, szerződéskötés-előkészítési feladatok elvégzését vállalta.
A szerződés értelmében a bt. pályázati kiírása dokumentációk jogszabályi feltételeinek ismertetését, jogszabályok összegyűjtését, igazolások formadokumentumainak elkészítését, jogszabályi előírásokkal való összevetését, javaslattételt és jogi értelmezések készítését vállalta és végezte el.
A szerződésben felsorolt tevékenységek ügyvéd vagy jogtanácsos által végezhető tevékenységek körébe tartoznak, így arra a bt. nem volt jogosult - ezt a járásbíróság is megállapította kedden. A Központi Nyomozó Főügyészség korábban azt közölte, Horváth Zsolt 2002. szeptember 1. és 2005. augusztus 31. között szerepelt a Veszprém Megyei Ügyvédi Kamara ügyvédjelölti névjegyzékében, ezt követően azonban egyik területi ügyvédi kamara nyilvántartásában sem szerepelt, jogtanácsosként egyik megyei (fővárosi) bíróság által vezetett jogtanácsosi névjegyzékbe sem jegyezték be, jogi szakvizsgát nem tett.
A Rébay Judit vezette büntetőtanács az országgyűlési képviselőt megrovásban részesítette, valamint a perköltség megfizetésére kötelezte. Az ítélet ellen a védő felmentésért fellebbezett, így az nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06