A miniszterelnök lesz az elnök
Döntött a kormány a Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásáról
Döntött a kormány a Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásáról.
2013.01.31 17:47MTIAz Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi)közleményében emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a tavaly júliusban kezdődött konzultációs sorozat keretében az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) vezetőivel is tárgyalt. A miniszterelnök ezt követően jelentette be egy legfelsőbb szintű cigányügyi egyeztető testület megalakításának szándékát.
A testület fő feladata a felzárkózási és cigányügyi politika stratégiai irányaira vonatkozó javaslatok kidolgozása, valamint a végrehajtás nyomon követése. A tanács javaslatot tesz a kormány társadalmi felzárkózási és cigányügyi politikájára, figyelemmel kíséri a kormány és az ORÖ keretmegállapodásában szereplő célok teljesülését, valamint véleményezi a megállapodás végrehajtásában érintett miniszterek és az ORÖ által készített beszámolókat.
A tanács elnöke a miniszterelnök, társelnöke az ORÖ elnöke, további tagjai az emberi erőforrások minisztere, a belügyminiszter, a nemzetgazdasági miniszter, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. A tanács legalább negyedévente tart ülést.
Az Emmi tájékoztatása szerint a Cigányügyi Egyeztető Tanács létrehozásával lehetőség nyílik arra, hogy a kormányzati struktúra legmagasabb szintjén közvetlen párbeszéd és az érintett miniszterek és szereplők bevonásával tekintsék ár az eddigi intézkedések végrehajtását, és határozzák meg a romák felzárkózásának segítéséhez szükséges további lépéseket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


