A közétkeztetés javítása érdekében
Étkezési bizottságot alakít a kispesti önkormányzat
Étkezési bizottságot alakít a kispesti önkormányzat a kerületi közétkeztetés javítása érdekében.
2013.01.27 10:23MTIA kerület arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a szülői panaszok nyomán indított belső vizsgálatok eredményeként közösen lépnek fel a szolgáltató céggel a közétkeztetés helyzetének megváltoztatására. Az önkormányzat szigorítja a működtetésében lévő tálalókonyhák kiszolgálási rendjét, így egyebek mellett új moslékkezelési szabályzatot vezet be, valamint továbbra is szigorúan ellenőrzi az egészségügyi ajánlásokat és az ételek tárolására, kiszolgálására, adagolására vonatkozó szabályok betartását.
Az önkormányzat által delegált ellenőrökből, az intézményvezetőkből, dietetikus szakértőkből és a szülői munkaközösségek vezetőiből álló étkezési bizottság felülvizsgálja az intézményekben kínált menüsorokat, és ellenőrzéseket tart a tálaló- és főzőkonyhákban. Ebben a munkában a szolgáltató Pensio 17 Kft. is részt vesz, amely azt vállalta, hogy még ebben az évben megkezdi az önkormányzati tulajdonú, jelenleg zárva tartó főzőkonyháinak felújítását. A társaság mintegy 200 millió forint értékű fejlesztést valósít meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


