Európai uniós forrást nyert programjaihoz
A környezetbarát életmódot népszerűsíti a murakeresztúri plébánia
A tudatos és környezetbarát életmódot igyekszik népszerűsíteni két településen is a murakeresztúri plébánia, amely európai uniós forrást nyert programjaihoz.
2013.01.26 13:54MTIPolgár Róbert - aki egyben projektmenedzsere is a programoknak - elmondta: valószínűleg egyedülálló, hogy egyházközségként uniós pályázati forrást nyertek, de hozzátette azt is, hogy a mostanival együtt már öt társadalmi program megvalósítására pályáztak sikerrel.
A murakeresztúri római katolikus egyházközösség most indult projektje a fenntartható életmódot népszerűsíti és az ehhez kapcsolódó viselkedésmintákat bemutató kampányokat indít, ami szemléletformálást, tájékoztatást és képzést jelent. Az Új Széchenyi Terv Környezet és Energia Operatív Program keretéből Murakeresztúr és Fityeház lakói körében 18,5 millió forint, 95 százalékos támogatást jelentő vissza nem térítendő forrás segítségével valósítják meg év végéig tartó programjukat.
Interaktív foglalkozások, előadások, játékos vetélkedők, kézműves foglalkozások és más rendezvények révén, közösségi élményt kínálva kívánják megismertetni a felnőttekkel és a gyerekekkel egyaránt, hogy miként járulhatnak hozzá a globális környezeti fenntarthatósági célok megvalósításához.
A murakeresztúri plébános hozzátette: egyházközségük eddig három programot valósított meg hazai és európai uniós pályázati források felhasználásával, mintegy 60 millió forintból. Mintaprojektet mutattak be a zöldhulladék komposztálására, falunapot rendeztek a szelektív hulladékgyűjtés megismertetésére, de integrált közösségi és szolgáltató teret is kialakítottak a községben. A februárban induló legújabb projekt keretében pedig az egyházközségben élő óvodások egészségre nevelésére vállalkoztak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06