2 százalék
Keresetkiegészítést kapnak a honvédségi dolgozók
Ebben az évben 2 százalékos keresetkiegészítést kapnak a honvédelmi szervezeteknél foglalkoztatott közalkalmazottak.
2013.01.25 19:14MTIHende Csaba honvédelmi miniszter erről szóló utasítása a legfrissebb Hivatalos Értesítőben jelent meg. Az utasítás hatálya a honvédelmi miniszter közvetlen alárendeltségébe és közvetlen irányítása alá tartozó szervezeteknél, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteinél foglalkoztatott közalkalmazottakra, valamint a honvédelmi szervezeteknek az utasításban meghatározott feladatok végrehajtását végző szakállományára terjed ki.
Nem érinti viszont a keresetkiegészítés a honvédelmi ágazathoz tartozó, közoktatási tevékenységet végző honvédelmi szervezetnél jogviszonyban álló, az időszaki fő- és részfoglalkozású béralap terhére foglalkoztatott, valamint a közalkalmazotti jogviszony megszűnése miatt a munkavégzés alól mentesített közalkalmazottakat.
A Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Hivatala az utasítás hatálya alá tartozó honvédelmi szervezeteknek az idei, januári béralap 2 százaléka tizenkétszeresének megfelelő keresetkiegészítési keretet állapított meg, amelyről tájékoztatja a honvédelmi szervezeteket. Ebből a keretből a jogosult közalkalmazottaknak - a 2012. decemberi, fizetési fokozat szerinti illetmény és a besorolás szerinti rendszeres illetménypótlékok 2 százalékának megfelelő összegű - kötelező keresetkiegészítést kell megállapítani és azt havonta folyósítani.
Az utasítás rendelkezéseit január elsejétől kell alkalmazni, vagyis a keresetkiegészítést már a január havi fizetésnek tartalmaznia kell - olvasható az értesítőben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


