Szakképzési irányok
Építőipari és a vendéglátós szakmunkásokra lenne szükség Zalában
Zala az országos átlaghoz képest jobb eredményeket mutat a szakképzett munkaerő szempontjából, de az építőiparban és a vendéglátásban számos területen nincs elég szakember - mondta a megyei közgyűlés elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Zalaegerszegen.
2013.01.23 15:12MTIManninger Jenő (Fidesz-KDNP) a megyei fejlesztési koncepció készítéséhez illeszkedő délelőtti tematikus konferencián elhangzottakat úgy foglalta össze: előnyös változás, hogy már nem régiós, hanem megyei szinten határozzák meg a szakképzési irányokat, és örvendetes a gyakorlatorinetált képzés szemlélete. Szükség van azonban további változásokra, így arra, hogy az általános iskolákból ne a leggyengébben teljesítők kerüljenek be a szakképzésbe.
Hozzátette, hogy a pályaválasztás még nem elég tudatos, a gyerekek a leginkább a saját és a szülők elképzelései alapján döntenek a továbbtanuláskor. Több segítséget kell ezért adniuk a kamaráknak, az iskoláknak és a munkaügyi központoknak, hogy szélesebb körű ismereteket kapjanak a gyerekek és azok szülei.
A közgyűlési elnök hangsúlyozta: a megye készülő fejlesztési koncepciója arra is kitér, hogy szükség van a szakképzés, a munkaerő kínálatának és a keresletének megyén belüli jobb összehangolására, mert Zala csak a települések összefogásával tud versenyképes lenni a nagyobb városokkal szemben. Emlékeztetett arra, hogy a nemrég kijelölt nyugat-dunántúli járműipari klaszter javíthatja a szakképzés lehetőségeit, irányait.
Manninger Jenő az MTI kérdésére elmondta: a mostani tapasztalatok szerint Zala megyében az építőiparban és a vendéglátásban mutatkozik szakemberhiány. Szükség lenne ácsokra, asztalosokra és szakácsokra, hiányszakma a varrónőké is, de komoly probléma, hogy a képzés után miként lehet ott tartani a végzetteket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06