Új testületet hoznának létre
Átalakítaná a kábítószerügyi koordinációt az Emmi
Átalakítaná a kábítószerügyi koordinációt az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A 2007 óta működő Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság mellett létrehoznának egy új testületet, a Kábítószerügyi Tanácsot.
2013.01.23 09:36MTIAz Emmi erről szóló tervezete a kormány honlapján jelent meg, jövő keddig várják a véleményeket hozzá. A tervezetben azt írják, hogy a kábítószerügy területén a 2007-ben létrehozott koordinációs bizottság a kormány legfontosabb kábítószerügyi javaslattevő és véleményező testületének tekinthető.
Ugyanakkor kiemelik, hogy mivel a kábítószerügyi koordináció területén mind a társadalmi részvétel, mind a tárcák közötti együttműködés kiemelt jelentőségű, egy helyett a jövőben két testület foglalkozna a kábítószerügyi koordinációval. A tervezet értelmében a bizottság célja a minisztériumok kábítószerüggyel kapcsolatos tevékenységének összehangolása, valamint a kábítószer-probléma kezelése érdekében készített szakpolitikai stratégia végrehajtásának elősegítése lenne.
A bizottság elnöke az emberi erőforrások minisztere által felkért állami vezető. Rajta kívül a bizottság állandó tagjai lenne az Emmi egészségügyi, egyházügyi, civil, oktatási, szociális és társadalmi felzárkózási területének egy-egy képviselője, továbbá a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, valamint a Nemzetgazdasági Minisztérium egy-egy képviselője.
A koordinációs bizottság átalakítása mellett új testületként hoznák létre a Kábítószerügyi Tanácsot, amelynek a drogfogyasztással kapcsolatos problémák kezelése, a célzott, közösségi alapú beavatkozások előmozdítása és a civil szervezetekkel történő együttműködés erősítése lenne a feladata. A tanács elnöke a kábítószer-megelőzésért és kábítószerügyi koordinációs feladatokért felelős szakterületet képviselő állami vezető lenne.
Mellette a tanács állandó tagsága több szervezet, egyebek mellett a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Nagycsaládosok Országos Egyesületének egy-egy delegáltjából állna, a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pedig közösen egy tagot delegálhatna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06