"A kiállítók nagy részét elriasztották"
Az LMP blöffnek tartja az Educatio szakkiállítást
Az LMP véleménye szerint hiába rendezik meg az idén is az Educatio elnevezésű oktatási szakkiállítást, a köz- és a felsőoktatás ezernyi nyitott kérdésére a börzén konferenciát rendező és fellépő kormányzati szereplők sem tudnak válaszolni.
2013.01.18 18:10MTIOsztolykán Ágnes, a párt országgyűlési képviselője az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta: az idei kiállítás "egy nagy blöff", és a kabinet "dilettáns oktatáspolitikája" a kiállítók jelentős részét elriasztotta. A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy az Educatio szakkiállítás keretein belül megrendezett II. Nemzeti Köznevelési Konferencián előadást tartott a magyarországi oktatásirányítás vezérkara.
A képviselő úgy látja, hogy az eseményen "a kellemetlen kérdéseket még a gondosan megszűrt közönség ellenére sem tudták elkerülni a kormányzati szereplők, akik újra a jól begyakorolt propagandaleckét mondták fel". Hozzátette: miközben az iskolákban óriási nehézségekről és bizonytalanságról beszélnek, a kormány szerint "simán lezajlott az egész államosítás".
Miközben a pedagógusok nem tudják, kihez forduljanak, ha elfogy az iskolában a kréta, "a propaganda úgy szól, hogy nincsen semmi gond, példás az együttműködés a szereplők között" - írta az Országgyűlés Oktatási, tudományos és kutatási bizottságának LMP-s alelnöke. Osztolykán Ágnes kitért arra, hogy a "kormányzati ámokfutás következményeiről a felsőoktatás kapcsán sem esett sok szó".
A felvételi jelentkezési határidő lejárta előtt néhány héttel továbbra sem tudni semmit a fontos a ponthatárokról, a keretszámokról, és nincs végleges információ az állami férőhelyekről vagy a röghöz kötésről - hangsúlyozta. A politikus szerint a történtek azt mutatják, hogy a kabinetnek nincs felelős közoktatási, se érdemi felsőoktatási politikája, és a kiállítás kormányzati oldalról csak egy nagy kommunikációs trükk.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06