A gyűlöletbeszéd problémája is szóbakerült
Az Európai Zsidó Parlament delegációjával egyeztetett a házelnök
Hivatalos látogatáson fogadta Kövér László, az Országgyűlés elnöke az Európai Zsidó Parlament (EJP), az Európai Zsidó Unió (EJU), az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) és a Tett és Védelem Alapítvány (TEV) küldöttségét.
2013.01.17 16:49MTIAz EMIH közlése szerint a gyűlöletbeszéd, a közösség elleni izgatás és az uszítás törvényi tényállásainak és a hozzátartozó bírósági gyakorlatnak az összetett problémája is szóba került a szerdai találkozón.
Az EJP és az EJU küldöttségének vezetői, Joel Rubinfeld és Tomer Orni kifejtették: a Jobbik képviselői által elmondott, nyíltan antiszemita beszédek parlamenti szankcionálatlansága, illetve a feljelentések ügyészségi elutasítása az egész nemzetre nézve káros üzenetet közvetítenek, mind a társadalom, mind pedig a nemzetközi közvélemény felé - tartalmazza a kommüniké.
Mint írták, Kövér László a felvetésre megjegyezte, hogy a korábban a parlamentben nem tapasztalt megnyilvánulások megakadályozására a kormánypárti többség módosította a házszabályt és kiterjesztette a szankciókat, majd hozzátette: a Fidesz mindent elkövet, hogy társadalmi egységet hozzon létre az antiszemitizmus elítélésében.
A felek egységesen fontosnak vélték, hogy az antiszemitizmus vádja, mint politikai eszköz kikerüljön a mindennapi diskurzusból.
A szervezetek képviselői korábban Répássy Róberttel, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkárával egyeztettek a kérdésben. Az EJP és az EJU négyfős delegációja a napokban találkozik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel, Hölvényi György egyházügyi államtitkárral, Lukács Tamással, a Magyar Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságának elnökével, Tarlós István főpolgármesterrel, a Magyar Szocialista Párt vezetőivel, Horvát Csabával, Steiner Pállal és Lendvai Ildikóval.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06