Tavasszal állhat a nagyközönség elé
Fodor Gábor új liberális pártot alapít
Új liberális pártot alapít Fodor Gábor. Az SZDSZ volt elnöke ezt a Belvárosi Liberális Klubban jelentette be szerda este.
2013.01.16 19:14MTIA politikus, akit vendégként hívtak meg egy beszélgetésre, azt mondta, tervei szerint a párt tavasszal állhat a nagyközönség elé.
Három éve szűnt meg az SZDSZ, azután sokan felvetették, hogy létre kellene hozni egy liberális pártot. Ez viszont máig nem történt meg - közölte. Most viszont közelednek a választások, és nincs idő arra, hogy tovább várjanak - ismertette álláspontját Fodor Gábor.
Az SZDSZ egykori elnöke azt mondta: tervei szerint tavasszal a nagyközönség elé állhatnak, mert "a helyzet olyan, hogy erre szükség van". Hozzátette: nem engedhető meg, hogy képviselet nélkül maradjon az a félmillió ember, akinek liberális az értékrendje.
Fodor Gábor közölte: olyan pártot szeretne csinálni, amely elvtelen kompromisszumok nélkül tudja képviselni a liberalizmust. Hangsúlyozta, hogy ez a párt nem az SZDSZ "remake-je" lesz.
Nagyon számít arra, hogy lesznek olyanok, akik támogatásra érdemesnek tartják majd a kezdeményezést - mondta arra a kérdésre válaszolva, hogyan hozzák létre a pártalapításhoz szükséges infrastrukturális hátteret.
Egy liberális párt olyan embereket képes mobilizálni, akiket ma mások nem tudnak megszólítani - jelentette ki a politikus. Hozzátette, lelkesedéssel nézi, hogyan alakulnak az ellenzéki formációk, de véleménye szerint azok mind baloldaliak.
Baloldali a szocialista párt, az LMP "lényegében egy baloldali felütésű zöldszervezet" - mondta Fodor Gábor, aki szintén a baloldalhoz sorolta az Együtt 2014-gyet és a Demokratikus Koalíciót.
Hozzátette, emellett viszont ő is azt szeretné, ha a 2014-es választásokig az ellenzéki pártok között együttműködés alakulna ki. A választási törvény szinte kiköveteli, hogy az ellenzék összefogjon és nagyvonalú gesztusokat tegyen egymásnak - hangsúlyozta.
A 2014-es választás után arra is készen kell állni, hogy szót érthessenek azokkal, akik egy józan, jobbközép pártot akarnak megteremteni - mondta a politikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06