Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala
Havazás - három megyére riasztást adtak ki a hófúvás miatt
Riasztást adott ki a várható hófúvás miatt Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyére szerda délután a meteorológiai szolgálat. A katasztrófavédelem mindenkit arra figyelmeztet, hogy a havazás által érintett területeken csak akkor induljanak útnak, ha feltétlenül szükséges.
2013.01.16 18:15MTIAz Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztása értelmében az említett három megyében már 1-3 órán belül számítani lehet gyenge hófúvásra, így a friss hóval fedett területeken a szél alacsony hótorlaszokat emelhet.
Előrejelzésükben azt írták: a késő délutáni, esti óráktól a Dunántúl délnyugati harmadán (Zala és Vas megyében, illetve Somogy megye délnyugati felén) kiterjedt havazás kezdődik, amely később (éjjel, illetve csütörtök reggel) átterjed a Dunántúl északkeleti részére és a középső megyékre.
Hajdu Márton, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-nek azt mondta: akinek feltétlenül szükséges, az is csak a téli időjárásra felkészített járművel induljon útnak. Az autón legyen téli gumi, s ahol kötelező, használják a hóláncot. Az OKF mindenkitől azt kéri, hogy folyamatosan figyelje a hatósági felhívásokat, az időjárás-jelentést, s tájékozódjon az útviszonyokról.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy balesetek miatt hosszabb-rövidebb időre az úton rekedhetnek a járművek. Ezért azt tanácsolják, hogy mindenki tankoljon hosszabb időre elegendő üzemanyagot, legyen az autóban vontatókötél és lapát, így egymásnak is tudnak segíteni az autósok.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06