4,25 milliárddal csökkenhet
Negyedével csökkenhet a Szegedi Tudományegyetem állami támogatása
Még nem ismert a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) költségvetésének minden részlete, az intézmény idei állami támogatása azonban csaknem negyedével, 4,25 milliárddal csökkenhet a tavalyihoz képest.
2013.01.15 09:50MTI A 2010-es 190 milliárd forintos szintről 2013-ra 134 milliárd forintra csökken a magyar felsőoktatás közvetlen állami támogatása. Ennek következményei minden intézménynél, köztük a több nemzetközi rangsorban évek óta előkelő helyen szereplő SZTE-nél is jelentkeznek – áll az egyetem közleményében.
A 2012 eleji elvonás után a múlt év végén több mint 800 millió forintot zároltak az SZTE költségvetéséből – emlékeztetett a szóvivő.
A 2013-ra tervezett bevételeket érinti, hogy a 2012-es 16,6 milliárdhoz képest 4,25 milliárd forinttal kevesebb állami támogatás érkezik a szegedi egyetemre – derült ki a tavaly decemberben, az Emberi Erőforrás Minisztériumtól érkezett levélből. Ugyanakkor a finanszírozási rendszer lényeges átalakulása miatt még nem teljesen ismertek az intézményi költségvetést érintő számok. Így például a kiemelt- és kutatóegyetemek támogatására elkülönített többletkeret elosztásának szabályaira vonatkozóan sem születettet még kormányzati döntés.
Ezért az SZTE vezetősége csak további információk birtokában nyilatkozik költségvetésének alakulásáról, miközben a tavaly kidolgozott konszolidációs terv megvalósításával törekszik az intézmény gazdasági helyzetének stabilizálásra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


