A síjárőrcsapat 15 tagja
A 69 éve történt erdélyi lavinabaleset áldozataira emlékeztek Salgótarjánban
A 69 évvel ezelőtti lavinaszerencsétlenség során elhunyt salgótarjáni síjárőrcsapat 15 tagjára emlékeztek koszorúzási ünnepségen vasárnap a nógrádi megyeszékhelyen.
2013.01.13 13:50MTIA Salgótarjáni Acélgyári Levente Egylet síelőit Erdélyben, a Radnai-havasok 2305 méter magas Nagy-Pietrosz csúcsának meghódítása közben érte a lavinaszerencsétlenség 1944. január 13-án. A halott fiatalok búcsúztatásán annak idején hatalmas tömeg vett részt az acélgyári stadionban. A temetésekre a holttestek megtalálásának és hazahozatalának sorrendjében háromszor került sor: január 22-én öt, 30-án kilenc, július 30-án egy áldozattól vettek végső búcsút a salgótarjániak.
A második világháború után tilos volt hivatalosan emlékezni a levente áldozatokra, az első ünnepséget csak 50 év elteltével tarthatták meg.
Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP) salgótarjáni polgármester vasárnap a régi központi temetőben tartott városi megemlékezésen elmondta: az utazás részleteit abból a megtalált kockás noteszből lehet megismerni, amelyben a csapat legfiatalabb tagja, a 18 éves Vlacsil József írta le úti élményeit. Felidézte, hogy a csapat 1944. január 8-án déli 12 órakor, napsütéses időben indult a salgótarjáni, főtéri kisállomásról a végzetes útra. Az a két kép maradt róluk, amit az indulás előtt készítettek, valamint egy képeslap, amit akkor mindannyian aláírtak.
Székyné Sztrémi Melinda úgy fogalmazott: ma már egyre többen ismerik a leventék szomorú történetét Salgótarjánban, de sok évnek kellett eltelnie, amíg hitelesen lehetett beszélni erről a tragédiáról. Hozzátette: sok salgótarjáni el tudja már képzelni ezt az utat, hiszen 2003 óta évről-évre emléktúrákon járják végig a Köves-patak völgyét a Radnai-havasokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


