Szigetvita
Kína Dél-Koreával szövetkezne Japán ellen
Kínának és Dél-Koreának "egyértelmű magatartást" kell tanúsítania Japánnal szemben - közölte vendéglátóival Szöulban Csang Csi-csün kínai külügyminiszter-helyettes pénteken a Yonhap hírügynökség értesülései szerint.
2013.01.11 13:49MTICsang kijelentését a japán sajtó úgy értékelte, hogy Peking egységfrontot akar képezni Szöullal a mindkét országgal szigetvitában álló s általuk történelmi bűneinek tagadásával vádolt Tokióval szemben.
"Ha Japán továbbra is tagadja történelmét, és nem viszonyul helyesen a múlt kérdéseihez, akkor erkölcsileg elfogadhatatlan marad, függetlenül gazdasági fejlettségétől. ( ) Ha Japán veszélyes útra téved, az számottevő károkat okozhat a Kína, Korea és Japán közti együttműködésben" - mondta Csang.
Japán viszonya tavaly augusztusban, illetve szeptemberben mérgesedett el Dél-Koreával és Kínával két szigetvita miatt. A közelmúltban mind Peking, mind pedig Szöul abbéli aggodalmának adott hangot, hogy a szigetország "jobbra tolódik", miután a nacionalista jelszavakkal kampányoló Liberális Demokrata Párt nyerte a tavaly decemberi japán választásokat.
A diplomata ugyanakkor annak a reményének is hangot adott, hogy Kína, Dél-Korea és Japán "a nehézségek ellenére is" előrelépéseket tud majd tenni egy háromoldalú szabadkereskedelmi egyezmény előkészítésében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


