Óriási a pluszkiadás
LMP: megalapozatlan az idei költségvetés
Az LMP véleménye szerint a 2013-as költségvetést dilettáns módon állították össze, ezért az teljesen megalapozatlan.
2013.01.09 13:38MTIScheiring Gábor, az ellenzéki párt gazdasági kabinetjének vezetője az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által remélt bevételek egy része nem fog teljesülni, miközben már most 100 milliárdos pluszkiadás terheli az idei büdzsét. Szerinte az idei költségvetés számos gyenge pontjára derült fény az elmúlt napokban.
Példaként említi, hogy az elektronikus útdíj kiépítése körüli bizonytalanságok egy 75 milliárd forintos bevételt tesznek kétségessé, miközben a pénztárgépek tervezett adóhatósági bekötésének csúszása 95 milliárd forint bevételkiesést jelenthet. A 10 százalékos rezsicsökkentési akció pedig 30 milliárd forinttal csökkenti az áfa-bevételeket - hangsúlyozta.
A kormányzat ugyanakkor számos kiadási vállalást tett, amelyek közül a legjelentősebbek: a felsőoktatás számára megígért plusz 30 milliárd forint, a minimálbéremelés átvállalásának 10 milliárd forintos költsége és a távhőszolgáltatók kompenzációjára ígért 52 milliárd forint - sorolta Scheiring Gábor.
Az LMP ezért tájékoztatást szeretne kapni a nemzetgazdasági minisztertől, hogy a kieső, illetve bizonytalanná vált bevételek és az eredetileg nem tervezett kiadások mellett hogyan lesz tartható újabb megszorítások, adóemelések nélkül a költségvetési hiánycél - közölte a képviselő, hozzátéve: a miniszterelnöktől pedig arra várnak választ, hogy mikor meneszti a "hibát hibára halmozó" Matolcsy Györgyöt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06