Gyömrő
Alig mentek szavazni - marad a Horthy park név
Tizennyolc százalékos részvétellel zárult a gyömrői Horthy park elnevezéséről vasárnap tartott helyi népszavazás, így a referendum érvénytelen - közölte az előzetes eredményt a város jegyzője vasárnap este.
2013.01.07 07:37MTIA népszavazást civilek kezdeményezték, a Demokratikus Koalíció és az MSZP helyi szervezete, valamint a Környezet-, Ifjúság- és Gyermekvédő Egyesület (KIGYE) támogatásával gyűjtötték össze a referendum kiírásához szükséges aláírásokat. A népszavazáson a következő kérdésre kellett válaszolni: "Egyetért-e Ön azzal, hogy Horthy Miklósról, a vitatott történelmi személyiségről ne nevezzenek el közterületet Gyömrőn?"
Varga Ernő jegyző tájékoztatása szerint a választásra jogosultak 18 százaléka, összesen 2270 lakos ment el szavazni, közülük 1778-an válaszoltak a feltett kérdésre igennel, 484-en nemmel, 8 voks érvénytelen volt.
A helyi népszavazás akkor zárult volna érvényesen, ha a 16 700 lelkes településen élő több mint 13 ezer választópolgár 50 százaléka plusz egy fő az urnákhoz járult volna.
Tóth Mátyás, a referendum egyik kezdeményezője az MTI érdeklődésére vasárnap késő este azt mondta: legalább annyi szavazóra, s annyi igen voksra számítottak, mint ahányan korábban kézjegyükkel ellátták az aláírásgyűjtő íveket (azaz legalább 2700-ra).
"Úgy tűnik, közömbösebbek az emberek, mint hittük" - tette hozzá.
A kezdeményezők tudomásul veszik a referendum kimenetelét, jómaga pedig lezártnak tekinti az ügyet - kommentálta a történteket Tóth Mátyás, aki szerint a döntés ismét az önkormányzat kezében van.
Mezey Attila (Gyömrő 2000 Kör) alpolgármester - saját véleményét tolmácsolva - úgy fogalmazott: a lakosság 82 százalékának távolmaradása az urnáktól azt jelzi, hogy a helyiek nem kívánják megváltoztatni az önkormányzat korábbi döntését, mely szerint a volt Szabadság téren lévő parkot tavaly nyár óta Horthy parknak hívják.
Mivel a gyömrőiek úgymond "szentesítették" az átnevezést, etikátlan lenne, ha az önkormányzat másképp döntene, vagyis nincs miért visszatérni az ügyre - tette hozzá az alpolgármester.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


