Nyugdíj-politikai elveket rögzítő kormányhatározat
Változatlan a kormányfő álláspontja a kötelező nyugdíjazás ügyében
Változatlan Orbán Viktor kormányfő álláspontja a kötelező nyugdíjazás ügyében - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke az LMP-s Szilágyi László nyílt levelére reagálva.
2013.01.06 11:43MTIAz ellenzéki politikus a közszférában, azon belül az egészségügyi ágazatban alkalmazandó nyugdíj-politikai elveket rögzítő kormányhatározat ellen tiltakozva fordult Orbán Viktorhoz. A nyugdíjas korú közalkalmazottak kényszernyugdíjazásával kapcsolatos határozat súlyos károkat fog okozni az egészségügyi ellátás terén - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott levelében Szilágyi László, aki szerint "ez lesz a kegyelemdöfés a közfinanszírozott egészségügynek".
A miniszterelnök sajtófőnöke ezzel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta, továbbra is az Idősügyi Tanács december 18-i ülésén tett kormányfői nyilatkozat az irányadó az ügyben.
Orbán Viktor akkor azt mondta - idézte Havasi Bertalan -, hogy egyedi, miniszterelnöki engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak. A kettős juttatást, vagyis a nyugdíj és a munkabér egyidejű folyósítását nekik is megtiltják, de a fizetésüket olyan szintre emelik, hogy ne keressenek kevesebbet, mint amikor két forrásból volt jövedelmük, mert "így fair" - fogalmazott akkor a kormányfő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


