A közjogi kérdések megvitatása
Több szervezet is csatlakozik az ellenzéki egyeztetéssorozathoz
Több szervezet is csatlakozik a közjogi kérdéseket megtárgyaló ellenzéki egyeztetéssorozathoz.
2013.01.05 14:26MTIAz ellenzéki egyeztetések szerdán kezdődtek meg közjogi kérdések megvitatásával az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK), az Együtt 2014 választói mozgalom, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) és a Szövetségben, Együtt Magyarországért (SZEM) képviselőinek részvételével.
Az egyeztetéssorozat résztvevői - az Együtt 2014 kivételével - pénteken konzultáltak a további menetrendről, és szóba került az is, hogy több civil szakmai, illetve demokratikus politikai szervezet megkereste az együttműködés résztvevőit a közjogi megbeszélésekhez való csatlakozás szándékával - közölte szombaton a szocialisták frakcióvezető-helyettese.
Tájékoztatása szerint a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) megfigyelői státusra nyújtott be szándéknyilatkozatot, a Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA), a Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE), valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) pedig részvételi szándékát jelentette be a közjogi fejezet kialakításban.
"A megbeszélésen részt vevő MSZP, DK, MSZDP és SZEM képviselői megerősítették, hogy az együttműködésre továbbra is nyitott programalkotási folyamatként tekintenek" - írta Tóbiás József, hozzátéve, hogy ennek alapján jóváhagyták a megfigyelői státus létrehozását.
A közjogi alapelvek kialakításáról folyó egyeztetés következő fordulóját elnöklő, a pénteki megbeszéléstől távol maradó Együtt 2014 képviselője a csatlakozó szervezeteknek meghívót küld a jövő héten folytatódó tárgyalásokra - tudatta az ellenzéki politikus.
Kapcsolódó írások:
- MSZP: kedden gazdaságpolitikai kérdésekről tárgyalnak
- Együtt 2014: ellenzéki egyetértés nélkül ne módosítsák a választási szabályokat!
- Jobbik: külföldi befektetők érdekét szolgálná az egyesülés
- A Fidesz szerint a bankadó eltörlése az ellenzéki szervezetek célja
- Bárándy Gergely: új alkotmányra van szükség
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


