Csak a felső tízezer gazdagodott
MSZP: a kormány három fő célja közül egy sem teljesült
Csökkennek a reálkeresetek, mert a bérek nem tudnak lépést tartani "a kormány által gerjesztett inflációval".
2013.01.04 11:42MTIBurány Sándor országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: az Orbán-kormány erős gazdaságot és egymillió új munkahelyet ígért, valamint harcot hirdetett az államadósság ellen. Ezzel szemben "a gazdaság nagy bajban van", az egy évvel ezelőttinél 35 ezerrel kevesebben dolgoznak a versenyszférában, az államadósság pedig nőtt a kormányváltás óta - hangsúlyozta.
Az utóbbival kapcsolatban elmondta: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az államháztartás adóssága 30 milliárd forinttal nőtt az előző negyedévhez viszonyítva, és 80 milliárddal meghaladja a kormányváltáskor mértet.
A foglalkoztatottsági adatokról szólva Burány Sándor közölte, csak a közmunkaprogramokban dolgozók száma nőtt, így a kormány ígéretéből mára legfeljebb annyi maradt, hogy Magyarország "az egymillió közmunkás országa" lehet.
A szocialista politikus arról is beszélt, hogy tavaly gazdasági visszaesés volt és idén is csak stagnálás várható. Csökkennek a reálkeresetek, mert a bérek nem tudnak lépést tartani "a kormány által gerjesztett inflációval", emiatt kisebb a fogyasztás, ez pedig aláássa a növekedési esélyeket - fűzte hozzá.
Az ellenzéki képviselő szerint az Orbán-kormány egyetlen területen ért el eredményt: a "felső tízezer" életszínvonalát növelte. "De azért, hogy kevesek jól járjanak, tönkretettek egy egész országot" - jelentette ki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


