Szegedi Városi Ügyészség
Súlyosbításért fellebbezett az ügyészség a szegedi jobbikos képviselő ügyében
Súlyosbításért fellebbezett a Szegedi Városi Ügyészség a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke ügyében hozott elsőfokú ítélet ellen.
2013.01.03 18:16MTIA Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc elmondta: az ügyészség hosszabb szabadságvesztést és annak hosszabb próbaidőre felfüggesztését kérte. Az ügy másod- és harmadrendű vádlottjának ítéletét tudomásul vették.
Első fokon négy hónap, egy évre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Városi Bíróság december 21-én Keresztúri Farkas Csabát. A bíróság társtettesként, nyilvános rendezvényen, folytatólagosan elkövetett garázdaság bűntettében mondta ki bűnösnek a politikust, aki fellebbezést jelentett be a döntés ellen.
A képviselő az ítélethirdetés után újságíróknak elmondta, képviselői mandátumáról nem mond le, viszont bizottsági elnöki posztjáról azóta távozott.
Az eset tavaly november 25-én, a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában történt, ahol jogászbált tartottak. A képviselő ittasan közeledett az ügy két másik vádlottjának, egy testvérpárnak a húgához, próbált „udvarolni” neki, majd bement utána a női mosdóba, ahonnan aztán a biztonsági őrök tessékelték ki. Az első tettlegesség ezután történt a lány egyik bátyja és a képviselő között, az összetűzést a politikus kezdeményezte.
Hajnali három óra környékén a képviselő - aki Kádár Gábor bíró megfogalmazása szerint elfogadhatatlanul viselkedett a lánnyal - ismét megpróbált beszélgetésbe elegyedni a testvérpár húgával. Amikor a lány másik bátyja ezt észrevette és próbálta megvédeni a testvérét, a politikus meglökte a férfit, majd dulakodás alakult ki köztük, amelynek a biztonsági szolgálat vetett véget.
Az inzultusok sora az épület előtt is folytatódott, a tettlegesség kezdeményezője ott is a jobbikos képviselő volt.
Keresztúri Farkas Csaba kezdetben tagadta a bűncselekmény elkövetését, a bíróságon azonban már elismerte bűnösségét, azt mondta, hogy nem emlékszik a történtekre, de bocsánatot kért az érintettektől. Ádám Sándor, a politikus védője, a vádlott előzetes mentesítését kérte a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól, mivel a szabadságvesztést kimondó jogerős ítélet képviselői mandátumának megszűnésével járna. A bíró szerint azonban erre a vádlottat a szándékos bűncselekmény elkövetése, és az, hogy időközben egy szabálysértési ügyben újabb eljárás indult ellene a Szegedi Városi Bíróságon, nem teszi érdemessé.
Az ügy másod- és harmadrendű vádlottját - a lány testvéreit - próbára bocsátotta a bíróság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


