Megbízta a kormány
Lázár János koordinálja a zsidó közösségek vagyoni igényeinek rendezését
Megbízta a kormány Lázár Jánost, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, hogy készítse elő és koordinálja a zsidó közösségek vagyoni igényeinek rendezésével, valamint a zsidó közösségeket érintő kulturális, hagyományőrző, oktatási és történelmi tényfeltáró tevékenységekkel kapcsolatos közigazgatási és szakmai feladatokat.
2012.12.30 15:20MTIA Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint Lázár Jánosnak feladata egyebek mellett, hogy a zsidó közösségek érdekképviseleteivel megvitassa az örökös nélkül meghalt zsidó származású, vallású, sérelmet szenvedett emberek után a közösségek vagyoni igényeivel összefüggő kérdéseket. Ő koordinálja az ezeknek az igényeknek a teljesítésével kapcsolatos tárgyalásokat, valamint a tárcák közötti egyeztetéseket is.
Az államtitkárnak a feladatai ellátása érdekében rendszeresen, de legalább negyedévente kell egyeztetnie a zsidó szervezetek képviselőivel.
A Magyar Közlönyben emellett azt a kormánydöntést is közzétették, amely szerint ötven százalékkal emelkedik a holokauszttúlélők életjáradéka.
Kapcsolódó írások:
- Nyílt levélben tiltakozik 150 külföldi politikus Gyöngyösi felszólalása ellen
- Orbán: megvédjük zsidó honfitársainkat
- "Titkos helyek" a Szombathelyi Zsidó Fesztiválon
- BBC: a magyar szekció nem figyelmeztette a magyar zsidóságot a holokausztra
- Magyarellenes kijelentése miatt bírságoltak meg egy román politikust
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


