"A magyar családok adóit növelné"
Fidesz: hiteltelen az MSZP szóvivőjének szociális érzékenysége
A Fidesz hiteltelennek tartja Török Zsolt "ünnepek után támadt" szociális érzékenységét, ugyanis az MSZP szóvivője akkor nem aggódott, amikor a Gyurcsány-Bajnai-kormányok megduplázták a munkanélküliek számát, vagy amikor a "devizahitel csapdájába löktek" sok százezer családot.
2012.12.27 14:50MTIAz MTI-hez eljuttatott közleményben úgy fogalmaznak: értik, hogy Török Zsolt csalódott, "hiszen a bankoknak és a monopolhelyzetben lévő külföldi cégeknek jövőre is részt kell venniük a közteherviselésben". Amint azt programjukban leírták, az MSZP csökkentené a bankok adóit, helyette inkább a magyar családok adóit növelné - teszik hozzá.
A szocialisták szóvivője csütörtökön arról beszélt, hogy 2012 "a tündérmese helyett a rémálom éve" volt, nőtt a szegénységben élők száma. Török Zsolt az MTI-nek a sajtótájékoztatója után azt mondta: a rémálom jövőre egy 850 milliárd forintos megszorítással folytatódik. Karácsony előtt tízezrek álltak sorba meleg ételért, ajándékcsomagért - közölte az ellenzéki politikus, hangsúlyozva: mára több mint egymillióan vannak azok, akik bár dolgoznak, nem tudnak megélni a fizetésükből, szinte csak "vegetálnak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


