Felsőoktatási átalakítás
Legalább 55 ezer diák ingyen tanulhat?
Legalább 55 ezer diák ingyen tanulhat, és 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak a megfelelő szakot választók - többek között ezek a döntések születtek a héten a felsőoktatás átalakítása kapcsán.
2012.12.23 08:17HavariaPressA kormány folyamatosan próbált egyeztetni a diákokkal a minőségi felsőoktatás kialakítását tartva szem előtt - olvasható a Magyar Nemzetben.
A felsőoktatás volt az egyik kiemelt témája a hétfői parlamenti ülésnapnak is. Az Országgyűlés megszavazta, hogy a felsőoktatási alapképzésben eltörlik a keretszámokat, a mesterképzésben viszont részben megmarad a létszámszabályozás. Rogán Antal az idei utolsó parlamenti ülésnapon bejelentette, megértették a diákok követelését, és mostantól két kérést támasztanak csak a felsőoktatásba igyekvők felé: hogy fejezzék is be megkezdett tanulmányaikat, illetve hogy vállaljanak itthon munkát diplomaszerzés után.
A kormány - ahogy a múlt héten is - folymatosan kereste az egyeztetés lehetőségét a diákokkal, kedden sor is került egy újabb fordulóra, mely végül megszakadt. Balog Zoltán ezt követően kijelentette: nem lesz tandíj, sem keretszámrendszer, a hallgatói szerződésről pedig tárgyalást ígért. A HÖOK-elnök másnap be is fejezhette a Parlament előtti ülősztrájkját, majd bejelentették: a karácsonyi ünnepek előtt asztalhoz ülnek a tárcavezetővel. Szerdán a kormányszóvivő tudatta: legalább 55 ezer hallgató ingyen kezdheti meg felsőfokú tanulmányait 2013-ban. Giró-Szász András közölte azt is, hogy jövőre 24 milliárd forinttal többet kap a felsőoktatás. Ennek ellenére a diákok ismét utcára vonultak, melynek eredményeképpen jött a már-már tradicionális hídfoglalás, ami után kivételesen három fiatalt előállítottak, de hamar ki is engedték őket.
Balog Zoltán csütörtök reggel egy tévéműsorban közölte: a kormányzat azt szeretné, ha csak a felsőoktatási intézmények kapacitása szabna határt a felvehetők létszámának. Még aznap este pedig kiderült, hogy az emberierőforrás-miniszter idén kizárólag a ponthatárok minimumát határozza meg, amely a kapacitás és az esetleges túljelentkezés függvényében felfelé módosulhat annak figyelembe vételével, hogy a 2013-ban felvételt nyert, magyar állami ösztöndíjas hallgatók száma nem lehet kevesebb a tavalyinál, azaz 55 ezer főnél. Balog csütörtök este bejelentette, hogy akár nettó 75 ezer forint ösztöndíjat is kaphatnak azok a hallgatók, akik hiányszakokra, például fizika-kémia tanár képzésre jelentkeznek a felsőoktatásba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


