A Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Mintegy 170 ezer kilogramm élelmiszer az Adni öröm! akcióban
Mintegy 170 ezer kilogramm tartós élelmiszer gyűlt össze a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idei Adni öröm! akciójában december 14. és 19. között.
2012.12.21 16:32MTIA karitatív szervezet önkéntesei a Spar-csoport 156 üzletében gyűjtöttek országszerte. Az adományokból 38 ezer ajándékcsomag készült, melyet a karitatív szervezettől segítséget kérő emberek, rászoruló családok, idősek, fogyatékkal élők, nagycsaládosok, valamint a szeretetszolgálat intézményeinek lakói között osztanak szét még karácsony előtt - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
Az ország egyik legnagyobb jótékonysági akciójában idén is százezrek adakoztak. A kijelölt üzletekben a szeretetszolgálat több mint ezer önkéntese szólította meg a betérő vásárlókat azzal, hogy ha tehetik, vegyenek valamennyi tartós élelmiszert a rászorulóknak is. Idén máltai önkéntesként Herczegh Anita, az államfő felesége is gyűjtött, az adakozók között pedig ott voltak a Videoton játékosai is.
Három évvel ezelőtt az Adni öröm! akcióban 150 ezer, két éve 155 ezer, a múlt évben pedig több mint 160 ezer kilogramm tartós élelmiszert eredményezett a hatnapos gyűjtés. Tavaly összesen 35 600 ajándékcsomag készült.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06