"A diplomaták kollégáivá váltak"
Átadták a Külügyminisztérium nívódíjait
Átadták a Külügyminisztérium idei nívódíjait csütörtökön Budapesten, elismerést kapott Bolczek Krisztina, az MTVA/MTI diplomáciai tudósítója is.
2012.12.20 19:31MTIBába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára köszöntő beszédében rámutatott: azzal, hogy a média értékeli a Külügyminisztérium munkáját, visszahat a külpolitikára, s ezáltal a diplomaták kollégáivá válnak az újságírók.
Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője az ünnepségen kiemelte: mind az újságíró, mind a diplomata párbeszédet igyekszik folytatni, a megszólítani kívánt közönség és a kommunikáció csatornái gyakran eltérőek, de a cél ugyanaz.
"Párhuzamosan, de mindannyian ugyanannak a közjónak az előmozdításán munkálkodunk" - fogalmazott. Szólt arról is, hogy "külpolitika és diplomácia nélkül a nemzetközi kapcsolatok rendezőereje az önkényes erőszak lenne". Mint mondta, béke alatt nem egyszerűen a háború hiányát, hanem olyan rend érvényesülését érti, "amelyben az egyes nemzetek egyenrangú félként, egymás javára, érdekeiket kölcsönösen szem előtt tartva működnek együtt".
Magyarországon ennek a munkának az irányítója Martonyi János külügyminiszter - tette hozzá. Megemlítette, hogy 104 külképviselet szolgálja Magyarország külpolitikai érdekképviseletét és érdekérvényesítését. "Ugyanígy támogatja törekvéseinket a külpolitikai sajtó is, előmozdítva, hogy munkánk láthatóvá váljon" - tette hozzá.
Hazai írott sajtó kategóriában Bolczek Krisztina, az MTVA/MTI munkatársa kapta a díjat. Laudációjában Kaleta Gábor elmondta: a publicisztikánál sokkal nehezebb mindig és minden témáról, minden személyes véleménytől mentesen, csak a tényekről és az elhangzottakról írni, tudósítani, ám a hírügynökség "fiatal, de már komoly szakmai tapasztalatokkal rendelkező munkatársának ez hétről hétre sikerül". Pozitívumként említette, hogy a kitüntetett nem vált a külügyi tárca "házi krónikásává, továbbra is objektíven, ha kell, kíméletlenül kérdez".
Hazai elektronikus sajtó kategóriában a Hír Tv Ázsia című műsorának szerkesztősége kapta a kitüntetést. Kaleta Gábor utalt arra, a Külügyminisztériummal együtt ez a szerkesztőség is vallja: "az ázsiai országokkal történő kapcsolatépítés nélkül aligha boldogulhatunk a XXI. században". A szerkesztőség műsoraiból olyan információkhoz juthatnak a nézők erről a kontinensről, amilyenekhez máshol nem - fűzte hozzá.
A Magyarországra akkreditált külföldi tudósító kategóriában Mihájlovits Klára, a vajdasági Magyar Szó budapesti tudósítója vette át a díjat. Méltatásában Kaleta Gábor közölte: a kitüntetett mindennapi munkájával tevékenyen járul hozzá ahhoz, hogy "ne csak délvidéki magyarokról, hanem délvidéki magyarságról beszélhessünk". Kitért arra, a díjazott munkáját a Külügyminisztérium elsősorban a nemzetpolitikai-diplomáciai és a magyar-szerb kétoldalú ügyekkel kapcsolatban ismeri.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06