Hárman a vádlottak padján
Vádat emeltek a meggyilkolt szolnoki Baunok házaspár ügyében
Vádat emelt az ügyészség az ellen a három férfi ellen, akit azzal vádolnak, hogy tavaly elrabolta, és Újszász külterületén megölte a köztiszteletben álló szolnoki Baunok István vállalkozót és gyermekorvos feleségét.
2012.12.19 18:48MTIBalázsné Busku Teréziának, a a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint az országos döbbenetet kiváltó eset első- és másodrendű vádlottja az újszászi M. Béla, illetve testvére, M. Tibor, míg a harmadrendű vádlott egy Nagytarcsán lakó ismert futballista, a másodrendű vádlott üzlettársa, H. Szabolcs.
A szóvivő elmondta: a férfiak anyagi gondjaik megoldását abban látták, hogy az egyikük által ismert és jómódúnak tartott szolnoki vállalkozótól több millió forintot szereznek.
Az elkövetők tavaly november 17-én a 60 éves Baunok Istvánt lakóházának garázsában védekezésre képtelenné tették, az épületbe vitték, majd egy riasztópisztollyal megfenyegetve 60 millió forintot követeltek tőle. Miután a sértettnek ennyi készpénze nem volt, az összeget internetes úton akarták átutaltatni az egyik vádlott feleségének bankszámlájára. Ekkor azonban Baunok István kiszaladt a házból, segítségért kiabált, meghiúsítva a pénzszerzésnek ezt a módját. A vádlottak azonban a vállalkozót elfogták, majd 61 éves feleségével és a házaspár két gépkocsijával együtt Újszász külterületére vitték.
Ott ismét többször megpróbálták a pénzösszeget átutaltatni Baunok István számlájáról, de mivel a sértett nem tudta a teljes telefonos kódot közölni, a bank visszautasította a kért tranzakciót. Ekkor a vádlottak úgy döntöttek, hogy a sértettek nem maradhatnak életben, mert azonnal a rendőrséghez fordulnának segítségért. Kezüket, lábukat bálamadzaggal összekötötték, szemüket, szájukat leragasztották, majd egy használaton kívüli kúthoz szállították őket. A kútnál az asszonyt a fején bántalmazták, emiatt a szája vérrel telt meg, amelyet a ragasztás miatt nem tudott kiköpni, és vérbelehelés következtében rövid idő alatt meghalt. Testét összekötötték a férjével, majd mindkettőjüket a kút vizébe lökték, ahol Baunok István megfulladt.
Baunokék két, egyenként több millió forint értékű gépkocsiját eltulajdonították, azokat Budapesten orgazdáknak potom összegért eladták, a járművek nem kerültek elő.
Az ügyészség az első- és másodrendű vádlott esetében életfogytig tartó szabadságvesztést, míg a harmadrendű vádlott esetében fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06