Szóba kerül a magyarországi média helyzete
Média Korrektúra konferencia hétfőtől Balatonalmádiban
A közmédia helyzetéről, a híradók tartalmáról és a világban Magyarországról kialakult képről is hallhatnak beszélgetéseket a hétfőn kezdődő Média Korrektúra konferencia résztvevői. A rendezvényt Balatonalmádiban tartják, két napon át, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával.
2012.12.16 08:59MTIA tanácskozást Szalai Annamária, a médiahatóság elnöke nyitja meg, de a közszolgálati és a kereskedelmi médiumok vezetői, valamint a kormányzat kommunikációs szakemberei is képviseltetik magukat a konferencián. A beszélgetések során szóba kerülnek a Duna World Televízió és a Duna World Rádió tapasztalatai is, az adatvédelem és a sajtószabadság összefüggései, a közmédia Budapest-központúsága és a körzeti rádióstúdiók jövője is.
A beszélgetések résztvevői között lesz Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára, Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.
A közmédiát Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója mellett Gazsó L. Ferenc és Szabó László Zsolt vezérigazgató-helyettesek képviselik, valamint Dobos Menyhért, a Duna TV, Jónás István, a Magyar Rádió, Medveczky Balázs, az MTV vezérigazgatója, Belénessy Csaba, az MTI leköszönő vezetője és Galambos István megválasztott vezérigazgató, aki jövő évtől tölti be a posztot.
A beszélgetések tagjaként találkozhatnak a jelenlévők Koltay Andrással, az NMHH Médiatanácsának tagjával, Jan Mainkával, a Budapester Zeitung főszerkesztőjével, György Bencével, a TV2 hírigazgatójával, Kotroczó Róberttel, az RTL Klub hírfőszerkesztőjével, Németh Szilárddal, az ATV hírigazgatójával és Szikszai Péterrel, a HírTV vezérigazgató-helyettesével.
Kapcsolódó írások:
- Szalai Annamária: új médiakultúra a Bűvösvölgyben
- A TFSZ bírósághoz fordult a közmédia csoportos leépítése miatt
- Médiatanács: mi tekinthető európai sztenderdnek?
- Átadták a Média a Tehetségekért Díjakat
- Az Európa Tanács további lépéseket tart szükségesnek a médiaszabályozás terén
- Közösségi médiumokat támogatott a médiatanács
- Megalakult a Rádiós Médiaszolgáltatók Egyesülete
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06