Fenyőfát kap félezer nehéz helyzetben lévő család
Karácsonyfa adomány nehéz helyzetű családoknak
Fenyőfát kap félezer nehéz helyzetben lévő miskolci család. A fa alá a gyerekeknek játék és édesség is kerül, miként tartós élelmiszerekből összeállított csomag is a Katolikus Karitász jóvoltából.
2012.12.15 13:33MTITíz család már szombaton átvehette az adományt Écsy Gábortól, a humanitárius szervezet országos igazgatójától, Árvai Ferenc igazgatótól és Kriza Ákostól (Fidesz-KDNP), Miskolc polgármesterétől. Écsy Gábor úgy fogalmazott: a karitász egész évben igyekszik segíteni a nehéz helyzetbe jutott családoknak.
A szervezet lehetőségei ugyanakkor korlátozottak, de azért bíznak abban, hogy a szeretetet, a törődést megértik mindazok, akiket támogatnak, segítenek. Kriza Ákos azt mondta: az utóbbi időkben egyre többen - civil szervezetek, egyházak, egyházakhoz kötődő intézmények, önkormányzatok, családsegítők - segítenek a rászorulóknak.
A miskolci önkormányzat idén februárban tűzifát adott nekik, és ezt jövő januárban is megteszi. Árvai Ferenc szerint azért döntöttek fenyőfák adományozásáról, mert nagyon sok családnak nem telik fa állítására karácsonykor, hiszen fontosabb dolgokra, főleg élelmiszerre, tüzelőre kell költeni, a gyerekeknek ugyanakkor az ünnep karácsonyfával az igazi.
A karitász idén Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, valamint részben Jász-Nagykun-Szolnok megyében 26,5 millió forint értékben támogatta a családokat a krízisprogramban, amelynek keretében egyebek mellett a közműszámlák, lakbérek kifizetéséhez nyújtott segítséget - közölte az igazgató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 Elszabadult ló elé hajtott egy autós Keszthelyen
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


