Bírák kinevezése
Darák: a cél mindig embertársaink szolgálata
A bíró feladata embertársai szolgálata és a jog által közvetített értékek felmutatása - mondta Darák Péter főbíró a szeptember óta kinevezett bírósági vezetők, bírák és fogalmazók kinevezési okiratainak átadása alkalmából rendezett ünnepségen Budapesten pénteken.
2012.12.14 13:14MTIA Kúria elnöke szakmai alázatra intette a 128 újdonsült bírót és 84 bírósági fogalmazót, és arra bíztatta őket, legyenek bátrak a problémák megfogalmazásával, felmutatásával, hiszen időnként mindenki szorulhat tanácsra, eligazításra.
Darák Péter arra is felhívta figyelmet: a munkaterhek miatti fásultságban sem téveszthetik szem elől, hogy a cél embertársaik szolgálata, még akkor is, ha vannak akik ezt megmosolyogják.
Idén a jogrendszer alapjai újultak meg. Életbe lépett az alaptörvény, megváltozott az Alkotmánybíróságra, az ombudsmanra, a számvevőszékre és a nemzeti bankra vonatkozó szabályozás. A bírák számára legnagyobb jelentőségű az új bírósági szervezeti törvény és az idén elfogadott új büntető törvénykönyv, illetve a már parlament előtt lévő új polgári törvénykönyv - mondta a főbíró.
Mindez elkerülhetetlenné teszi az intenzívebb együttgondolkodást az egész jogászszakmán belül. A konkrét ügyekben azonban mindig fontos feladat lesz az értékközvetítés, a jog által közvetített erkölcsi értékek felmutatása - mutatott rá Darák Péter.
Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke azt kérte az ifjú bíráktól, hogy mindig minden tárgyalásuk olyan legyen majd, mintha az első lenne. Az ügyfeleknek a saját ügyük a legfontosabb, és ezt a bírónak is minden egyes ügyben át kell éreznie - hangsúlyozta az elnök, aki azt tanácsolta az új bíráknak, legyenek alázatosak a munkában, és legyenek elég bátrak ahhoz, hogy elismerjék a hibáikat.
A bírói szervezetben a nyugdíjazások miatt lezajlott nagy fluktuációk kapcsán Handó Tünde leszögezte: senki nem vette el senkinek a helyét, ebben a szervezetben rengeteg munka van.
Az OBH elnöke megjegyezte: pénteken aláírta hét idén nyugdíjazott bíró ügyében a jogviszony megszüntetésének jogellenességét kimondó munkaügyi bírósági ítélet alapján az államfőnek szóló előterjesztést az újra kinevezés érdekében.
Magyarádyné Vándor Zsuzsanna, az Országos Bírósági Tanács elnöke az ünnepségen azt hangsúlyozta: a bíró tevékenységével a közt szolgálja, mindig lelkiismeretesen és a törvények szerint kell eljárnia.
Pénteken 14 új bírósági vezető is átvehette hat évre szóló kinevező okiratát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


