Főként a munkaügy érdekelte a rendőröket
Iratokat foglalt le a rendőrség az ajkai óvodákban
Az ajkai városi óvoda öt tagintézményében kutatott a rendőrség iratok után - közölte a város szocialista polgármestere pénteken.
2012.12.14 11:06MTIA Fejér megyei rendőrség megerősítette, hogy szerdán iratokat foglaltak le az óvodában, de a nyomozás érdekeire való hivatkozással további részleteket nem közölt.
Schwartz Béla, Ajka polgármestere elmondta, az óvodavezető tájékoztatta arról, hogy az öt tagintézményben a rendőrök elsősorban munkaügyi iratokat foglaltak le; a rendőrség a polgármestert nem tájékoztatta arról, milyen feljelentés alapján nyomoznak.
A városvezető úgy tudja, a rendőröket a túlórák érdekelték; ezzel kapcsolatban kijelentette: tudomása szerint minden szabályosan történik.
Schwartz Béla politikai okot és egy régebbi ügyet sejt a háttérben: tavaly, amikor a város intézményeiben, így az egyik óvodában csökkenteni kellett az alkalmazotti létszámot (a tét az óvoda bezárása volt), a szocialista többségű önkormányzat döntése után rendőrségi feljelentést tett valaki, hogy nem az írta alá a felmentéseket, aki arra jogosult lett volna.
Ez az ügy azóta lezárult, de Schwartz Béla úgy véli, ennek folytatása lehet a mostani, s politikai ellenfeleik tették a feljelentést.
A polgármester megjegyezte: a választások óta ez a huszadik eljárás, ami az önkormányzat ellen indul.
Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a gazdaságvédelmi osztály nyomozói szerdán az ajkai óvodában iratokat foglaltak le, de a nyomozás érdekeire való hivatkozással további részleteket nem közölt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


