Hallgatói tiltakozás
A HÖOK nem vesz részt a miniszterrel való egyeztetésen
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) nem megy el a csütörtöki egyeztetésre Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez, a szervezet december 18-i időpontot javasol.
2012.12.13 14:29MTIAz erről szóló levelet eljuttatták a tárca vezetőjének. Balog Zoltán csütörtökön hívta újabb egyeztetésre a HÖOK elnökségét. Nagy Dávid, a hallgatói szervezet elnöke a miniszternek címzett válaszlevélben megerősítette, hogy továbbra is nyitottak az egyeztetésre és a kompromisszumos megoldásra.
A HÖOK az egyeztetés időpontjául december 18-át javasolja, jelezve, hogy addig az Országos Felsőoktatási Egyeztetési Fórum megbeszéléseit is lefolytatják. A miniszter először kedden hívta megbeszélésre a HÖOK elnökségét. Nagy Dávid válaszlevelében akkor azt írta: az egyeztetésen nem áll módjukban részt venni, azt egy másik időpontban javasolják megtartani.
Ennek oka, hogy az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus-szakszervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is - fogalmazott Nagy Dávid.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
- 18:27 Többen meghaltak és több mint százan megsebesültek az éjszakai iráni rakétatámadásokban
- 16:58 BM: a közlönyben megjelent kormányhatározat nem a TAJ-kártyára vonatkozik
- 14:55 Megkapta a jogvédelmet a főváros, az Államkincstár nem vonhatja le a szolidaritási hozzájárulást
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06