Öröklés
Családvédelmi törvény - nyilvánosan hirdeti ki határozatát az Ab
Az Alkotmánybíróság (Ab) hétfőn nyilvános teljes ülésen hirdeti ki a családok védelméről szóló törvény egyes rendelkezései vizsgálatának tárgyában hozott határozatát - közölte a testület szerdán az MTI-vel.
2012.12.12 19:48MTIAz Alkotmánybíróság még június végén függesztette fel a családvédelmi törvény törvényes öröklésről szóló rendelkezésének hatálybalépését, miután az ügyben az alapvető jogok biztosa kért utólagos normakontrollt. Ezzel a határozatával a testület először élt az új alkotmánybírósági törvényben biztosított jogkörével, amelynek alapján egy törvényi rendelkezés hatálybalépését felfüggesztheti.
Az Alkotmánybíróság a döntést akkor azzal indokolta, hogy a törvényes öröklés kérdésében a polgári törvénykönyv és a július elsején hatályba lépő, a családok védelméről szóló törvény (Csvt.) között nincs összhang.
Az alapvető jogok biztosa a családok védelméről szóló törvény több rendelkezésének, köztük a törvényes öröklés rendjéről szóló szabályának a vizsgálatát kezdeményezte az Ab-nál. A törvény öröklési szabálya július 1-jén lépett volna hatályba.
A testület megállapítása szerint "a vizsgált rendelkezés alaptörvény-ellenessége valószínűsíthető az alaptörvényben rögzített jogállamiság elve és a belőle levezethető jogbiztonság követelménye alapján". A polgári törvénykönyv (Ptk.) öröklési rendje szerint a bejegyzett élettárs egyértelműen a házastárssal azonos szinten örököl, míg a Csvt. normaszövege "elsősorban" a rokonok és a házastárs öröklésére utal, és ezzel súlyos bizonytalanságot okoz.
Az Ab álláspontja szerint előfordulhat, hogy - leszármazó hiányában - a Ptk. alapján az örökhagyó bejegyzett élettársa, míg a Csvt. alapján az örökhagyó testvére a törvényes örökös. Ez jogértelmezéssel feloldhatatlan bizonytalanságot okozhat, ezért a jogszabály hatálybalépését felfüggesztette a testület.
Az új alkotmánybírósági törvény lehetővé teszi, hogy az Ab a még nem hatályos törvények hatálybalépését átmenetileg felfüggessze. A testület abban az esetben dönthet így, ha vizsgálata során az alaptörvény-ellenesség fennállását valószínűsíti. A felfüggesztésre súlyos és helyrehozhatatlan kár vagy hátrány elkerülése, az alaptörvény vagy a jogbiztonság védelme érdekében kerülhet sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06