"A jogállami keretek helyreállítása"
Juhász Péter: bejegyezték a Milla Egyesületet
Bejegyezték a Milla Egyesületet - jelentette be Facebook oldalán Juhász Péter, a szervezet elnöke szerdán.
2012.12.12 15:20MTIAz Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoport október 11-én vált egyesületté, amelyet most jegyzett be hivatalosan az illetékes bíróság. A szervezet elnökévé megválasztott Juhász Péter az ATV-nek korábban úgy nyilatkozott, hogy országos hálózat létrehozására törekszenek, de nem válnak párttá. Céljuk, hogy együttműködés jöjjön létre a meglévő pártok és civil szervezetek között, annak érdekében, hogy leváltsák a kormányt.
A Milla október 23-i fővárosi demonstrációján jelentették be, hogy a Magyar Szolidaritás Mozgalommal, valamint a Bajnai Gordon volt miniszterelnök által vezetett Haza és Haladás Egyesülettel közösen megalakítják az Együtt 2014 elnevezésű választói mozgalmat.
A most bejegyzett Milla Egyesület elnökének Facebook-oldalán található bejegyzés szerint a szervezet célja, hogy elősegítsék "a demokratikus jogállami keretek helyreállítását és megszilárdítását".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


