A gyerekek szüleinek nyilatkozniuk kell
A DK az ombudsmanhoz fordul a kötelező hit- és erkölcstan ügyében
A Demokratikus Koalíció arra kéri az ombudsmant, forduljon az Alkotmánybírósághoz, és indítványozza a kötelező iskolai hit- és erkölcstanoktatást előíró jogszabályok alkotmányellenességének megállapítását.
2012.12.09 16:17MTIVadai Ágnes (DK) országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy december 5-én egy sajtótájékoztatón már tiltakozott az ellen, hogy az iskolás gyermekek szüleinek nyilatkozniuk kell: a kötelező hit- és erkölcstanoktatáson belül gyermekeiknek a hit- vagy az erkölcstant, az előbbin belül pedig mely vallásfelekezet hittanát választják.
Szavai szerint ez a családok vallási hovatartozásának listázását jelenti; az állam így a közoktatási rendszeren keresztül nyilvántartja, hogy az adott településeken ki hívő és ki nem, illetve, hogy ki melyik felekezethez tartozik. Közölte, akkori tiltakozására válaszul a KDNP közleményt adott ki, amelyben azt írták: "több lehetőség közül képtelenség úgy választani, hogy ezen választás eredménye valahol ne legyen nyilvántartva".
Vadai Ágnes szerint ebből az következik, hogy nemcsak a szülői nyilatkozat megkövetelése és annak nyilvántartása, hanem maga a hit- és erkölcstanoktatás kötelezővé tétele is alkotmányellenes. Utalt az Alaptörvényben foglaltakra, miszerint "mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához. Ez a jog magában foglalja azt a szabadságot, hogy vallását vagy más meggyőződését (...) kinyilvánítsa vagy kinyilvánítását mellőzze".
Rámutatott: a kötelező iskolai hit- és erkölcstanoktatás előírása viszont elengedhetetlenné teszi, hogy a szülők a fenti nyilatkozatot megtegyék, és ezzel vallási meggyőződésüket kinyilvánítsák, továbbá hogy a közoktatási intézmények ezt tartsák is nyilván.
Hangsúlyozta, hogy előbbi nyilvánvalóan az Alaptörvénybe ütközik, míg utóbbi szerinte "tartalmában semmiben sem különbözik a Jobbik képviselőjének november 26-án, az Országgyűlés ülésén tett, a vallási meggyőződés nyilvántartását szorgalmazó javaslatától, amely országos fölháborodást keltett, és ami ellen a Fidesz vezető politikusai is tiltakoztak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06