Hány pedagógust vesz át az állam?
A közoktatási rendszer átalakításáról kérdezi a kormányt a DK
A közoktatási rendszer átalakítása következtében az önkormányzatoknál kialakult bizonytalan helyzet miatt levélben fordul a szakminiszterekhez a Demokratikus Koalíció (DK).
2012.12.08 12:37MTIA rendkívül bizonytalan helyzet feszültségeket okoz a közoktatásban, ezért az ellenzéki párt egyebek mellett arra vár választ a kormányzattól, hogy hány pedagógust vesz át az állam, miként változik a bértáblájuk, hány település tudja vállalni az intézmények működtetését, illetve a törvény - jövő januári - hatálybalépéséig hány önkormányzattal és intézménnyel állapodik meg a kormányzat.
Varju László, pártigazgató, országgyűlési képviselő álláspontja szerint az iskolák államosítása teljes bizonytalanságot teremt, hiszen - mint elmondta - nincs megfelelő apparátus az intézmények átvételére. A DK nem a folyamat ellen beszél, hanem a kormány kapkodására hívja fel a figyelmet - mondta.
Az ellenzéki politikus emlékeztetett rá, hogy a szakközépiskolák, szakképző iskolák, gyermekpszichológiai és pedagógiai tanácsadók tulajdonjoga az önkormányzatoknál marad, az államot csak az ingyenes vagyonkezelés illeti meg. Az általános iskolák, kollégiumok, alapfokú művészeti intézmények, gimnáziumok, általános művelődési központok tulajdonjoga az államhoz kerül, míg az óvodák az önkormányzatoknál maradnak - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


