Csoportos létszámleépítés
Az MTVA szakszervezetei kilátásba helyezték a sztrájkbizottság létrehozását
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alapnál (MTVA) működő szakszervezetek pénteken kilátásba helyezték a sztrájkbizottság megalakítását, miután a cégvezetés lezárta a velük folytatott, a csoportos létszámleépítéssel kapcsolatos egyeztetést.
2012.12.07 20:17MTIAz MTVA értetlenségét fejezte ki a bejelentéssel kapcsolatban, miután az adott helyzetben nehezen értelmezhetőnek ítélték a sztrájkbizottság fogalmát. Az MTVA-nál működő szakszervezetek nyílt levelükben úgy fogalmaztak: az MTVA mint munkáltató pénteken kérésük ellenére zárta le a közmédiában tervezett csoportos létszámleépítésről a konzultációt, így a dolgozói érdekek védelmében meglátásuk szerint "egyetlen eszközük maradt", a sztrájkbizottság megalakítása.
Mint írták, a sztrájkbizottság megalakításáról azután döntenek, hogy ismertté válik a munkáltató és az MTVA központi üzemi tanácsa közötti tárgyalás eredménye. A szakszervezetek Böröcz Istvánhoz, a cég vezérigazgatójához intézett levelükben megismételték a tárgyaláson előadott javaslatukat, melyben azt indítványozzák, hogy jövőre ne legyen béremelés, ennek fejében csökkentsék felére az elbocsátandók számát, az 55 év felettieket csak közös megegyezéssel lehessen elbocsátani, ellenkező esetben vegyék rendelkezési állományba őket, és ugyancsak kerüljenek le a listáról a három vagy több gyermeket, illetve a gyermeküket egyedül nevelők.
A közleményben azt is hangsúlyozták: az eddigi konzultáción a munkáltató által elmondottak nem győzték meg a szakszervezeteket a csoportos létszámleépítés elkerülhetetlenségéről. Az MTVA sajtóirodája az MTI-hez eljuttatott közleményében értetlenségét fejezte ki a nyílt levéllel kapcsolatban. Mint írták, álláspontjuk szerint a sztrájkbizottság fogalma nehezen értelmezhető úgy, hogy az elégséges szolgáltatásokról még nem is tárgyaltak a felek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06