"A lopás az lopás"
Az LMP lemondásra szólítja fel Semjén Zsoltot
Az LMP miniszterelnök-helyettesi posztjáról való lemondásra szólítja fel Semjén Zsoltot, miután az ELTE háromtagú vizsgálóbizottsága "súlyos tudományetikai vétséget" állapított meg diplomamunkája készítése során.
2012.12.07 14:36MTIErről szóló közleményét Csiba Katalin és Heltai László, a párt két szóvivője pénteken juttatta el az MTI-nek. Ebben közölték azt is: ha Semjén Zsolt a morális terhet nem érzi önmagától, akkor a miniszterelnöknek kell figyelmeztetnie őt a lemondásra.
"A lopás az lopás, még akkor is, ha a kifinomult módszereket az adott időszak szabályai nem nevesítik" - fogalmaztak a szóvivők, szemérmetlen arroganciaként említve, hogy a KDNP a jogi lehetőségek hiányában lezártnak tekinti az ügyet. Ez a két szóvivő szerint "az erkölcsvezérelt kereszténydemokrácia alapjainak megkérdőjelezése".
Pénteken, sajtótájékoztatón jelentették be, hogy nem lesz további vizsgálat az ELTE társadalomtudományi karán Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szociológiai szakdolgozata ügyében, ugyanakkor a háromtagú vizsgálóbizottság megállapította, hogy "súlyos tudományetikai vétség történt"; nagyon jelentős szövegegyezés található a szakdolgozat konzulense, Molnár Attila Károly később publikált írása és Semjén Zsolt szakdolgozata között.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06