Rossz a helyzet
LMP: a kormány foglalkozzon a fiatalok munkanélküliségével!
Az LMP azt követeli, hogy a kormány érdemben foglalkozzon a fiatalok munkanélküliségi helyzetével, és ne csak látszatmegoldásokat vessen be.
2012.12.07 14:24MTIVágó Gábor, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője frakciótársával, Szél Bernadettel közösen tartott sajtótájékoztatót Budapesten. Szél Bernadett arról beszélt, hogy a fiatalok munkanélküliségi aránya az Európai Unióban 22,5 százalék, Magyarországon azonban ennél jóval rosszabb a helyzet, hiszen a munkanélküliek aránya a 30 százalékot is meghaladja a 25 év alatti fiatalok körében.
Azt mondta, az LMP támogatja az Európai Bizottság javaslatcsomagját, amely szerint a 25 évnél fiatalabbaknak az iskola befejezése után négy hónapon belül garantáltan munkát vagy képzést kellene kapniuk. Hozzátette, ugyanakkor fájó azt látni, hogy a magyar kormány ezzel szemben szisztematikusan leépíti a felsőoktatást.
Szerinte a kormány hatékony foglalkoztatáspolitika helyett álmokban gondolkodik, az egykulcsos adótól és a gazdasági növekedéstől várja a javulást, de a jelenben semmit sem tesz. Vágó Gábor szerint az ifjúságpolitika teljes hiánya miatt a fiataloknak nincs ma jövőképük. Hangsúlyozta: az LMP szerint a fiatalok munkanélküliségi helyzetét az iskola és a munkába állás közötti krízisidőszak kezelésével, az oktatás GDP-arányos részének 5 százalék fölé emelésével, valamint az aktív munkaerő-piaci szolgáltatások erősítésével és a gyakorlati helyek számának növelésével lehetne megoldani.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


