Az önkormányzat állta
Átadták a Pozsonyi út megújult szakaszát
Átadták a XIII. kerületi Pozsonyi út második megújult szakaszát pénteken. A nyolcvanmillió forintos költséget az önkormányzat állta.
2012.12.07 12:55MTIA kerület tájékoztatása szerint a Radnóti Miklós és a Victor Hugo utca közötti szakaszon - az első ütemhez hasonlóan - megújult a járda- és az útfelület, és új zöldkazettákat alakítottak ki. Emellett csaknem ötven új kerékpártárolót helyeztek ki.
Az MTI-hez eljuttatott közlemény idézte Tóth József (MSZP) kerületi polgármestert, aki az átadáson arról beszélt, hogy befejeződtek az ez évi úthálózat-felújítások is. Utóbbira idén 190 millió forintot fordított az önkormányzat.
A Pozsonyi út felújításához kapcsolódva fejlesztették a Wahrmann Mór közt is: az egykori rendezetlen parkoló helyén új zöldterület jött létre csobogóval és virágokkal. A zárható közparkban - amely Ruttkai Éva nevét viseli - megújult a közvilágítás, két környező társasház faláról pedig eltávolították a falfirkákat és védőréteggel vonták be azokat.
A Pozsonyi út első szakaszát tavaly novemberben adták át, a 134 millió forintos beruházás célja Újlipótváros kulturális és kereskedelmi vonzerejének növelése volt. Szintén ebben az évben megújultak az Országbíró lakótelep és a Béke-Tatai lakótelep egyes részei és megépült egy szökőkút a Debrecen parkban - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


