Az e-ügyintézéssel kapcsolatban
Huszonnégymillióért rendelt hatástanulmányokat a KIM
Hatásvizsgálatokat rendelt a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) az elektronikus ügyintézéssel kapcsolatban.
2012.12.06 10:05MTIA hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárás eredményeként létrejött vállalkozási szerződést a kormányzati honlapon publikálták. Eszerint az eGOV Tanácsadó Kft. tizenöt előzetes és két utólagos hatásvizsgálat elvégzésére, illetve két összefoglaló tanulmány elkészítésére kapott megbízást 45 napos határidővel, összesen nettó 24 millió forintért.
A szerződés megkötését a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályairól szóló törvény átfogó módosításával indokolta a tárca, vagyis azzal, hogy új működési modellt vezettek be az elektronikus közigazgatásban, ehhez kapcsolódóan pedig kötelező a hatásvizsgálat elvégzése.
A hatásvizsgálatok kiemelt célcsoportját az állami és az önkormányzati intézményi rendszerben dolgozók adják, miután az elektronikus ügyintézési szabályok változása elsősorban őket érinti. A hatásvizsgálatoknak ki kell térniük arra, hogy az új modell milyen hatással van a köztisztviselők munkájára, mennyiben segíti őket vagy éppen növeli munkaterhüket. Vizsgálni kell "a hozzáállásuk várható jellegét, esetleges változását" is.
Kapcsolódó írások:
- Elzárásra ítélték a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület Miskolcon "sétáló" tagjait
- Négy KIM-előterjesztést kezdhet tárgyalni az Országgyűlés
- Navracsics: összefogás kell a gyermekbántalmazásokra való figyelemfelkeltésben
- L. Simon: a zenei élet erősítése a kulturális kormányzat egyik legfontosabb feladata
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06