Családjaikkal Magyarországra menekülnének
Külügyminisztérium: vizsgálják az afgán tolmácsok ügyét
A Külügyminisztérium egyelőre vizsgálja azoknak az afgán tolmácsoknak a kérését, akik levélben kérték a magyar kormány segítségét, mert családjaikkal Magyarországra menekülnének.
2012.12.04 18:46MTIKaleta Gábor, a tárca sajtófőosztályának vezetőjének a közlése szerint az ügyben egyeztetnek az illetékes állami szervekkel és a NATO -tagállamokkal is.
Abdul Hayat, a tolmácsok vezetője kedden úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy az afganisztáni Camp Pannoniában dolgozó afgán tolmácsok öt hónapja küldték el a levelet a Honvédelmi Minisztériumnak, amely azt továbbította a Külügyminisztériumnak, mivel migrációs kérdésről van szó.
A Baglán tartományban lévő magyar tartományi újjáépítési csoport (PRT) táborában csaknem 50 afgán dolgozik különböző beosztásban, közöttük alkalmazzák az öt tolmácsot, akik a levelet megfogalmazták - tette hozzá.
Abdul Hayat szerint nagyon veszélyes helyzetbe kerülnek, amikor - várhatóan 2013 márciusában - a magyar PRT elhagyja az országot, hiszen ők mindenhová elkísérték a katonákat a tartományban, így arcukat a felkelők is jól ismerhetik.
A levélben egyebek mellett azt írják a tolmácsok, hogy amióta megkezdődött a NATO-misszió, valóban jobb lett a helyzet Baglánban, és az emberek élete kedvező irányba változott. Hozzátették, hogy a tolmácsok a NATO munkáját nem csak fordítókként segítették, hanem fontos tanácsokkal is szolgáltak az afgán nép kultúráját és szokásait illetően.
A dokumentumban arra kérik a magyar kormányt, hogy segítsen nekik és családjuknak elmenekülni Afganisztánból és letelepedni Magyarországon.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06