A zenei oktatás megújuló központja
800 millió forintot ad a kormány a Zenekadémia orgonájára
A Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten elnevezésű, a múlt héten 2 milliárd forinttal kiegészített, így több mint 13 milliárd forint értékű infrastruktúra-fejlesztési projekt mellett, attól függetlenül, de azt kiegészítve 800 millió forintot ad a kormány a Zeneakadémia történeti orgonájának helyreállításához.
2012.11.16 17:46MTIA restaurálást és rekonstrukciót 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben végzik. Ehhez összesen legfeljebb 800 millió forint keretösszegről kell gondoskodnia a nemzetgazdasági miniszternek az egyes költségvetési években - olvasható a közlönyben. Fassang László és Szabó Balász orgonaművész, a projekt szakmai vezetői elmondták az MTI-nek, hogy a benyújtott pályázatukban két hangszerről van szó, a nagytermi és a kupolatermi orgonáról.
Mindkettő az 1900-as évek elejének legfontosabb készítőjétől, a német Voit cégtől való, a nagytermi a Voit műhely legnagyobb hangszere volt. 1967-ben – a homlokzatot leszámítva – a Voit hangszert véglegesen eltávolították a nagyteremből - emlékeztetett Fassang László. A Zeneakadémia felújításának kezdetekor vetődött fel, hogy az eredeti orgonát kellene helyreállítani. A széthordott, más helyekre beépített sípok nagy részét sikerült fellelni és visszavásárolni, mintegy felét kell csak újragyártatni. Erre nemzetközi pályázatot fognak kiírni - hangsúlyozta.
A Zeneakadémia felújítása - a Wesselényi utcai, Ligeti György nevét viselő épülettel együtt - az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg mintegy 13,8 milliárd forintból.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


